50 éve

Tegnap volt ötven éve, hogy hivatalosan is megalakult a "Damjanich" Termelőszövetkezet.
Akkor még az iskola padjait koptattam néhány hónapig, de ősztől már én is a tsz. dolgozói közé tartoztam.
Hogy miért volt a mi szövetkezetünk neve Damjanich? - hát azért, mert a megyében a mi falunk adta be utoljára a derekát a belépésre, ahogyan Damjanich János is utoljára ment az akasztófára.
Volt humora a régieknek, mondhatnám akasztófa humora, mert jaj de keservesen egyeztek bele a gazdák, hogy közös tulajdonban kerüljenek a földek, az igavonó állatok, a gazdasági felszerelések.
1960 jan.6-án volt az alakuló közgyűlés, ahol megválasztották a tsz.elnököt, elsőnek falunk szülöttjét, egy eladdig jómódú gazdát a többi tisztségviselővel egyetemben. Főkönyvelő, főagronómus pályázat útján került. A középvezetők szintén a tagok soraiból lett választva.
Ha nehezen, döcögősen is megindult az a bizonyos szekér. Az első években szinte mindent kézi erővel végeztek a tagok: Kézzel fejték az állattenyésztési ágazatban bevitt teheneket, kézzel történt a növények kapálása, betakarítása. Talajmunkákra, szállításra volt tagok által bevitt lófogat és hitelben vásárolt néhány kabin nélküli zetor, hozzá munkagépek.
Keserves, nehéz munkával került be az első termés a közös górékba. A fizetés természetben történt munkaegységre. Nevetségesen kevés volt az egy munkaegységre felosztható összeg, ha jól emlékszem az első évben 15 Ft. munkaegységenként. Sok családnál csak az apa volt tag, de besegített a növénytermesztési munkákban a feleség, vagy családtag is, viszont a munkaegységet az apa nevére írták jóvá. Az első zárszámadás az irodában is ahol dolgoztam kézi erővel történt. Jaj, azok a 16-os lapok, még álmomban sem jöjjenek elő. Ide vezettük fel a tag nevét, ledolgozott óráinak számát és megszerzett munkaegységét. Az utóbbit osztottuk fel a juttatott terményekre: kukorica, buza. árpa, zab, cukor, szalma. Ezeknek a lapoknak keresztben-hosszában egyezni kellett. Ma is úgy adok össze hosszú oszlopokat fejben, hogy magam is csodálom. Gyakoroltuk rendesen a kézi összeadást, kivonást, szorzást, osztást.
Készpénzt előlegben kaptunk havonta, talán 300 Ft-ot személyenként.
A nehéz munkakörülmények, a pénztelenség indulatossá tették a tagokat. Közgyűlés idején kiabáltak s főleg a vezetőkre haragudtak, mivel azért ők lényegesen többet kerestek az egyszerű dolgozókhoz képest. No meg az irodistákra, mert azoknak milyen jó dolguk van: télen melegben, nyáron meg hűvösben dolgoznak. Az oly nagyon irigyelt munka úgy ment telente az első években, hogy egy nagy szobában dolgoztunk együtt mind, kivétel az elnök és a főkönyvelő. A szobát egy vaskályha melegítette. A kályha fűtése kukoricacsutkával történt. A hivatalsegéd és négy-öt ráérő tsz.tag rakosgatta a csutkát, közben nevetgéltek, beszélgettek és nekünk ebben a hangzavarban kellett dolgoznunk. Kiküldeni lehetetlen volt őket.
A bevitt földekre földjáradékot fizettünk évente egyszer. Mivel a tsz. számláján sohasem volt elég pénz ezekben az időkben, adott a bank annyit amennyit, fizettük, amíg a pénzből tartott.
A tagok meg lökdösődve, veszekedve próbáltak előrébb jutni az asztalhoz, és ebben a zajban kellett pénzel bánni.
Aztán év-évre telt.Új vezetők jöttek, új tervekkel, amire új hitelt vett fel a tsz. Az egyik ötlet bejött, a másik nem , többnyire nem. Azért ha lassan is, de fejlődött a tsz és vele párhuzamban a tagok élete is. Gépesítettek ahol lehetett, megkönnyítve a munkát az embereknek. Korszerű istállókat, utakat építettek,erőgépeket, tehergépkocsikat, kombájnokat, személygépkocsit vásároltak, az irodát is átalakították: a vezetők külön szobát kaptak, ahogyan a pénztár is, a beosztottak is csak négyen-öten dolgoztak egy helységben. Előbb számoló, majd számítógépeket vásároltak. A természetbeni juttatást felcserélte a havi készpénzes vagy fix, vagy teljesítményes fizetés. Új ágazatok alakutak, előbb a kertészet, majd mikor az becsődölt a tagok által gatyagyárnak csúfolt rongyfeldolgozó ágazat. Az állattenyésztési ágazat próbálkozott szarvasharma, juh,sertés,baromfi - ezen belól csirke, liba.pulyka tartással.
Most is, mint mindig voltak elégedetlenek, voltak kiemelt fizetések, de alapjában véve munka volt az egész falu számára. Együtt dolgozni még ha fárasztó és nehéz is könnyebb. Munka közben ment a móka, kacagás, néha morgás, sírás is persze, de hónap elején meg mindenki biztosan számíthatott a megkeresett több- kevesebb jövedelmére.
Ám ahogy teltek az évek-a felvett hitelek kamatos kamatai, a felelőtlen vezetők hibái, meg ki kell mondani őszintén a tagok széthúzása miatt, mert senki nem tartotta igazán a magáénak a tszt, ott csípte, ahol tudta. A háztáji mindig fontosabb volt, a nagyobb bevételt az hozta- tornyosultak a viharfelhők, amik oda vezettek, hogy az 1960-ban közel 500 tagot számláló - ebben benne voltak az idős nyugdíjasok is - tsz tagok száma egyre fogyott 2oo,100.30 főre csökkent le a dolgozó tagok száma. mígnem felszámolásra került a tsz. . Ez már a rendszerváltás után történt, és becsületére legyen mondva az akkori törvénynek felosztották a maradék vagyont figyelembe véve a tagként töltött évek számát és a keresetet.
Viszont ugyanakkor megszűnt a munkalehetőség, amely évekkel ezelőtt annyi családnak adott kenyeret.
Kimérték a bevitt földeket, azok műveléskor többe kerültek, mint amennyi hasznot hoztak azoknak, akik gépek híján mással műveltették meg. Eladták, vagy bérbe adták főleg az idősebbek,mivel a mai világban már egy lovacskával, vagy két tehénkével nem szánt, vet senki, mint hajdanán az ötvenes években, már csak azért sem, mert se lovacska, se tehénke nincsen, a gazdák is megöregedtek, vagy már nem is élnek. Az utódoknak meg ez már nem életcél.